ViaszBaba - SzínészNŐt szerettem

A SzínészNŐ utolsó üzenete…

Két hónap telt el a könyv utolsó mondata óta, s mi semmit nem tudtunk egymásról a SzínészNŐvel….

Az ősz furcsa színekben játszott, a nyári meleg oly’ sokáig kitartott, ahogy saját, sokkos állapotunk is e váratlan, értelmetlen, s drasztikus lezárás után – nyolc évet temettünk néma csendünkben.

A világ azonban nem volt olyan beletörődő, ahogy mi azt képzeltük.

Egy novemberi estén meghívást kaptam egy kiállítás megnyitójára, s hogy (hogy nem?!) a SzínészNŐt rendelte oda a Sors, hogy “emelje az est fényét.” Az augusztusi Grande Finale kiváló alakításának emléke még erősen égett mindkettőnkben, mikor a tömegtől elhúzódva beszélgetni kezdtünk…

A SzínészNŐ zavarban volt; lelkében érezhetően ütközött a mit KELL és mit SZERETNÉK mondani ellentmondás, de végül az előre kódolt üzenet nyert. Kopott, sérült, sokszor lejátszott lemezen fennakadt monológgal kábított; elmesélte, milyen csodás az élete… Déjá vu tíz évvel ezelőttről… Bájos mosolya, kedvessége, ám mégis idegen közvetlensége valahogy nem illett a képbe, de még ekkor sem hittem, hogy miközben “régi ismerősökként” a hétköznapokról cseverészünk, Ő hetente többször a hatóságok vendégeként valótlan állításokkal próbálja menteni a saját bőrét, nem kímélve ezzel a saját gyerekét (!), családját, kollégáit és a szerelmét – a bohócjárta-világ pedig elbűvölte a hatóságokat. Így esett – akkor ezt még nem tudtam -, hogy a SzínészNŐ rendszere ekkorra már felépült, és megingathatatlanná vált csupa hamis tanú és hamis történet szálain felkapaszkodva. Gondosan kitervelte, mindent és mindenkit feláldozott személyes bosszújáért.

Nem tudott ember maradni az embertelenségben.

Játszott, ahogy kedve tartotta. Míg én szívből örültem, hogy méltóan tudjuk eloltani a kettőnk közt nyolc évig lobogó lángot, Neki csupán nosztalgia voltam azon a novemberi estén; érzékeny, szép szöveg a poros szövegkönyvből. Megsimogatta a hajam, ujjai könnyedén suhantak át szőke fürtjeim között, de én már nem láttam se szépnek, se vonzónak Őt, s zsigereimben éreztem, hogy hamis az érintése. Megfagytam az Őt körülvevő hidegségtől, a rideg manipulációtól, és arra gondoltam; ki Ő vajon, jól érzem, hogy csak megfakult bábja aktuális rendezőjének? Kegyetlensége megbénított – nem csak a térdemet rúgta többször szilánkosra, hanem azt a fiatal életet is, ami épp csak elkezdődött volna, ha egy tapasztalt, keserű, boldogtalansága okán több öngyilkossági kísérleten túleső, szerepeibe csúnyán belebukó, színpadról lassan elhalványuló dáma nem dönt úgy, hogy majd Ő megmutatja, s a világgal szemben engem tapos el – hátha ez a szerep lesz a nagy visszatérés -, s így én bűnhődöm meg az Ő bűneiért.

Vajon mi járt a fejében, mikor végigsimított a hajamon? Tán arra gondolt, többé nem teheti, mert biztos a dolgában, és börtönbe juttat? Vagy féltő ösztön volt, mert tudta, hogy ettől kezdve félelemben élhetem az életem, míg az Ő biztonságát egy országra kiterjedő szövetség garantálja? Talán büszke volt Magára, hogy a volt férje által hosszú évekig elszenvedett boldogtalanságáért végre megfizet valaki?

Az utolsó sms-ét egy nappal azelőtt írta, hogy hatalmi befolyását és ismertségét kihasználva elindította életünk kálváriáját…

Vidéken volt fellépése, miközben én otthon készülődtem, palotát varázsolva a lakásunkból-Csodaországunkból, hogy este gyertyafényes vacsorával várhassam haza a SzívkirályNŐt. Minden idillikus és boldog volt – csakhogy éppen azon az estén kapott egy zsaroló telefonhívást, aminek hatására nem csak az életét jelentő kártyavárat égette fel, hanem még egy utolsó rúgással a kis Alízt is elpusztította…

SzínészNŐt szeretni lélekölő érzés a valóság színházában, az illúziók színpadán. 

Ma már tudom; megbocsáthatatlan tévedés.

(a képek nem illusztrációk)

ViaszBaba – SzínészNŐt szerettem – A KÖNYV

Facebook

viaszbaba.blogspot.hu

Instagram/krencseyhella

Twitter/krencseyhella

krencseyhella@gmail.com

8 év börtönt érhet, hogy SzínészNŐt szerettem…

Ha szeretsz; szolgálsz, alárendelsz, elfogadsz, tűrsz és védelmet nyújtasz. Ha Színésznőt szeretsz, mindezt sokszorosan teszed: bántalmazásokkal színezve, megalázástatásodat huszonéves fiatal lányként, mosolyogva viselve. Úgy “nevelt”, hogy a szerelem ezzel jár – maximális alárendeltség a színházának és Neki. Ha így teszek, jó kislány leszek, akkor megengedi – szerethetem. A Színésznő nem tűri, hogy teljesen irreális világából, a gondosan bedrótozott kalitkájából kiszakadva a madárkája kireppenjen – újabb 8 évre szeretné rám zárni az ajtót.

Civilként semmilyen fegyverem nincs egy elismert színésznővel szemben, sőt, az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján az álarca makulátlan, a háttere kifogástalan, a befolyása mindenhová elér. Senki nem látja, hogy abszurd képzelete hová fajult, hogy nem e világi gondolkodásával életeket tesz tönkre, s a bosszúja oly’ kegyetlen, hogy azt akár egy Shakespeare-hős is megirigyelhetné; én pedig próbálom az igazságot, a tisztaságot megőrizni, de a világ nem engem igazol.

A tapsot nem én kapom.

Egyszer egy szóváltásunk során azzal zárta le a problémát, hogy orrát felhúzva, sértődötten, ajkait eltorzítva felrótta nekem, hogy “Ez a hála?” – Miféle hála? – kérdeztem… “Hát a hála azért, hogy szerethetsz…” Emlékszem, azonnal el is hallgattam, olyan mélyen megdöbbentett ez a mondat, ez a gondolkodás, ez a hozzáállás. Hála. Legyek hálás Érte, legyek hálás minden jóért és rosszért, s ha nincs hála, majd lesz bosszú.

Íme itt van!

Újabb 8 év, csak éppen nem az Ő szolgálatában, hanem a rácsok mögött ártatlanul, képtelen vádakkal, egyszerű hatalmi és anyagi erőfölénnyel. A Színésznő reményei szerint gond nélkül, elhallgattatva – Ő pedig marad a színpadon, álságos mosollyal az arcán, ismert-elismert, “szegény áldozatként”.

S kinek szól majd a taps a végén?

Ugye, hogy annak, aki az egészet pont emiatt csinálja?!

 …

ViaszBaba – SzínészNŐt szerettem – A KÖNYV

Facebook

viaszbaba.blogspot.hu

Instagram/krencseyhella

Twitter/krencseyhella

krencseyhella@gmail.com

“Nem változik semmi sem, átok ül a lelkeken…”

 
Minden elcsendesült, mintha kihaltak volna a fények a színpadon.
 
Hatalmas botrányokkal, és hatalmas reményekkel vágott bele ősszel néhány karakán ember, hogy megtisztítsa azt a fertőt, amiről évtizedek óta senki nem mert beszélni a magyar színházi világban – ehelyett feláldoztak két valóban nyugdíjaskorú szakembert; az igazi bűnösök azonban ma is a helyükön vannak, és ugyanúgy, ugyanazt elkövetik, ami ellen tavaly még egy ország lázadt.
Megfélemlítések, társulatot célzó fenyegetések, megélhetési zsarolások állnak amögött, hogy hirtelen ekkora lett a csend. (a saját bőrömön tapasztalom)
 
A közönség semmiről sem tudhat – ez alapszabály. Ugyanolyan naivan mennek előadást nézni, ahogy tették ezt ősz elején, s már nem is emlékeznek, mi történt pár hónappal ezelőtt. Aki szivárogtat, annak egy életre annyi, és a művészlétben, ha baj van, olyan könnyen nem váltunk munkahelyet… 
Túl erős a függöny mögött a hatalom, és túl jók a bábfigurák az előtérben.
 
Engem a könyvben leírt egyetlen eseten kívül nem ért szexuális zaklatás a színházban, nyilván ez köszönhető annak, hogy egy elismert Művésznő “védelme” alatt léteztem, azonban az ajtó mögötti, eddig mélyen eltitkolt bántalmazásomat a SzínészNŐ sem úszhatja meg. Hiába a nagy egység, hiába a közvéleménnyel elhitetett “minden rendben van, felállunk a gyászból” elképzelés a teátrum részéről, semmi nem változott. 
 
Forduljak tán a színház által “létrehozott”, alkalmazottak számára fenntartott vizsgáló-bizottsághoz, hogy segítséget kérjek, mint áldozat? Ez nem teljesen abszurd? Vajon létezik egyáltalán ilyen “szervezet”?
 
Bárcsak több hit és erő lenne ebben a szakmában! Bárcsak a fellángolt lelkesedés, ami tisztítótűzzel elsöpörte volna a színházak sötét bugyrait, nem hullt volna hamvaiba, és akkor talán nem csupán két őszbe hajló ember mehetett volna vígan nyugdíjba (jelentős összeggel a zsebükben végkielégítés gyanánt), hanem legalább ötven, akiknek semmi keresnivalójuk emberileg olyan területen és beosztásban, ahol igenis példát kellene mutatni…
 
Szívből sajnálom, hogy ez a kezdeményezés úgy múlt ki, ahogy egy rossz előadás végén több száz ember menekül a nézőtér sivár, nyomasztó légköréből.
 
 
viaszbaba.blogspot.hu
Instagram/krencseyhella
Twitter/krencseyhella
krencseyhella@gmail.com
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!